Véletlen vagy égi jel

 

Kolléganőnk egy reggel nem tudta kinyitni az autóját. A zár egyszerűen megadta magát. Így hát ő bebuszozott a városba, párja pedig a saját kocsijával indult el dolgozni. Azaz indult volna, mert a járgány úgy döntött; egy tapodtat sem mozdul. Mindannyian úgy gondoltuk, ez nem lehet csupán a véletlen műve. De vajon mire akarta őket figyelmeztetni a két makacs autó?…

Ha értettük cselekedjünk!

Tatár Alexandra Lylia szerint a jel mindig csak számunkra jelent valamit. És aki még nem szembesült azzal, milyen jelet kapni, annak ezt nehéz elmesélni. “Amikor átéljük, hogy jelet kaptunk, akkor nincsenek bennünk kérdések. Megingathatatlanul tudjuk, hogy ez jel. Egyfajta harmonikus együttműködés jön létre köztünk és az Univerzum között, hiszen az üzenet célba ért.” Lylia kiemelte: a jelet nemcsak várni kell, hanem megérteni az üzenetét és cselekedni. “Ha tiszta és nyugodt a tudatunk, megértjük mit kell tennünk. Illetve fontos tudnunk, hogy a jelek mellett nem lehet elmenni. Ugyanis mindaddig megkapjuk őket a fentiektől, amíg észre nem vesszük. Ne keressük viszont a jeleket, maguktól fognak ránk találni.

Teljes cikk a Meglepetés 2011.08.18. számában

This entry was posted in Egyéb.